Ilyen lett volna, ha Superman Sztálin oldalán száll harcba
Amikor már azt hittük, hogy elolvastuk 2024 legjobb képregényeit, akkor akadt a kezünkbe a Vörös hős, ami könnyedén maga mögé utasítja a legtöbb tavalyi kötetet.
Többek között brit és magyar előadók is elemezték a kommunizmus történetét és a kommunista ideológia és valóság mai örökségét a Danube Institute konferenciáján. Tudósításunk.
Jó lenne hinni, hogy ma már az emberek tisztában vannak a kommunizmus valóságával, de az amerikai és a brit felsőoktatásban még mindig nem oktatják kellőképpen az orosz forradalmat és a kommunizmust – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Danube Institute-nak az 1917-es orosz kommunista forradalom száz éves jubileuma alkalmából rendezett emlékkonferenciát John O'Sullivan, az intézet igazgatója.
„Sok nyugati egyetem egyszerűen nem is szeretne nagy energiát fektetni ebbe. A nyugat igazából sosem akart szembenézni a kommunizmussal, csak a nácizmussal” – tette hozzá, megjegyezve: Jeremy Corbin mostani munkáspárti elnök fejlett jóléti államoknak tartja a keleti blokk kommunista rezsimjeit. John O'Sullivan rámutatott: nem szabadna a holokausztot kifogásként használni arra, hogy nem tanulmányozzuk a kommunista tömegmészárlásokat.
Pryce-Jones: Véletlen volt a kommunizmus összeomlása
A konferencián felszólaló David Pryce Jones brit történész megjegyezte: amikor először Budapesten járt az 1956-os szabadságharc után, ha valaki azt mondta volna, hogy egyszer magyaroknak fog előadni a Szovjetunió összeomlásáról, pszichiáterhez küldte volna az illetőt.
„Gorbacsovot szokás tragikus hősnek tartani, aki nem valósíthatta meg nemes vízióját, de én nem hiszek az ő demokratikus elkötelezettségében” – tette hozzá Pryce Jones áttérve a Szovjetunió összeomlásának kérdésére. A főtitkár ugyanis komszomolistaként kezdte, nem véve tudomást arról, hogy nagyapját Sztálin alatt letartóztatták; s olyan keményvonalas vezetőkhöz kötötte magát később, mint Andropov és Szuszlov. Gorbacsovnak – szögezte le a történész – tudnia kellett, mi folyik.
Az utolsó szovjet pártfőtitkár Pryce Jones szerint nem volt komoly reformer, és vezetése alatt komoly elnyomó beavatkozások voltak Tbilisziben és Rigában is. A peresztrojka pedig annyit jelentett, hogy a szovjet kommunista pártból orosz kommunista párt lett, azaz nacionalista hangra váltott.
A kommunizmus vége az előadó szerint egy hatalmas véletlen volt. A legutolsó misztérium pedig az, hogy vajon Gorbacsov miért hagyta minden alku nélkül újraegyesíteni Németországot – tette hozzá Pryce Jones, aki úgy látja, megköszönhetjük a Gondviselésnek a kommunizmus végét.
Máthé: Helyre kell állítani a nemzeti történetírást
Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történész munkatársa a nyugtalan sírokról szóló előadásában leszögezte: beszélhetne a holodomorról, a nagy terrorról, a nagy ugrásról, Kambozsdáról és Észak-Koreáról is, de most ő Közép-Európáról és Magyarországról fog beszélni.
Mint elmondta: az áldozatok többségét itt maga a szovjet megszállás okozta. Errefelé ráadásul a kommunista tisztogatás etnikai tisztogatással is egybeesett. Idézte A kommunizmus fekete könyvét, miszerint a kommunizmus támadás volt az emberi szellem és a kultúrák ellen, és akkor fognak békében nyugodni a kommunizmus áldozatai, ha helyreállítjuk a nemzeti történetírást és a nemzeti öntudatot, s így belekerülhetnek a nemzeti panteonba.
Romsics a bolsevizmus-olvasatokról
Romsics Gergely előadása a Horthy-korszakban elterjedt bolsevizmus-olvasatokat szemlézte. Felmutatott három variációt, amelyek eltértek, nem annyira a bolsevizmus, hanem a Szovjetunió kapcsán a jobboldali establishment bevett beszédmódjától, de leginkább a négy fő motívumra koncentrált,amelyek a szövegekben ismétlődnek.
A három, pozitívabb variációt megengedő olvasat a következőek voltak: 1. A Szovjetunió is a nemzetközi rend megváltoztatásában érdekelt, ezért reálpolitikai elvek mentén lehetséges együttműködni. Ezt egyébként a két háború között épp Horthy tiltotta meg, illetve akadályozta többször. 2. A népi írók több esetben (a valós helyzetet nem ismerhették) elismerően nyilatkoztak, és nem csak a kommunizmus felé tendáló írók, a szovjet (mező)gazdaság és modernizáció eredményeiről. Ők nem voltak az establishment részei, de a politikai osztály több szegmensére hatottak intellektuálisan. 3. Az újkonzervatív magyar szellemi áramlatok az etatizmus ideológiáit építve, Olaszország és a New Deal mellett a szovjet rendszert is többször a korszellemnek megfelelőként mutatták be, bár ez értelemszerűen nem jelentett ideológiai elfogadást.
A szovjet rendszer árnyalatokat is megengedő értékelésével szemben a forradalom és a bolsevizmus vonatkozásában a jobboldali establishment ugyanakkor sokkal propagandisztikusabb és szabályozottabb diskurzust hozott létre. Az előbbiekkel szemben ezt széleskörűen propagálták, ez egyértelműen a társadalom befolyásolását szolgáló tematizálás volt. négy fő eleme:
1. Az új orosz állam a mindenkori orosz imperializmus legújabb, Európát változatlanul fenyegető alakváltozata. Régi bor új tömlőben.
2. A bolsevizmus veszélyét a propaganda növeli meg jelentősen: a pánszlávizmushoz hasonlóan ez is Európa aláaknázására szolgál, ám univerzalizmusa miatt még jelentősebb. Ez a két historizáló motívum egyértelműen a 19. századi magyar külpolitikai gondolkodás újrahangszerelése.
3. Ez már új elem: a zsidóság szerepének kiemelése a bolsevizmusban – itt fontos észlelni, hogy a húszas évek elején az antiszemita toposzok alkalmazása univerzális, utóbb a liberális szimpátiákkal is bíró konzervatív körökben ezek hátrébb szorulnak, de sohasem tűnnek el. Az európai civilizáció - orosz-bolsevik barbárság ellentétpár így kiegészült egy keresztény-nemzeti és zsidó-kozmopolita ellentétpárral is.
4. 1917 a magyar 1918-19 előképe és főpróbája volt. Ez a motívum instrumentalizálta az orosz forradalmak és a bolsevizmus ábrázolását, beágyazba a rendszer legitimációs diskurzusába. Eszerint tehát Kerenszkij Károlyihoz hasonlóan hiú, gyenge vezető volt, aki szándékosan vagy tehetségtelenségből előkészítette a bolsevik pusztítást. Valamint: ez az ábrázolásmód megengedte a teljes baloldal delegitimálását, ezzel a valódi politikai törésvonalat bal és jobb között húzta meg, elfedve a demokratikus/nem-demokratikus különbségtételt, amely az autoriter jegyeket hordozó, korlátozottan parlamentáris és antidemokratikus politikai rendszer számára értelemszerűen legitimációs deficitet generált volna.
A fentiek nyomán Romsics konklúziójában arra hívta fel a figyelmet, hogy ezért sem szerencsés a Horthy-korszak antibolsevizmusának újraélesztése vagy felhasználása: az az antibolsevizmus – hiszen kontextusában létezett – minden baloldali gondolat delegitimálására is irányult, és ezért joggal vált ki elutasítást számos baloldali érzelmű mai emberből. A magyar történelemben szerencsére kialakult demokratikus platformra helyezkedő, elvi antikommunizmus, amely a rendszerváltás előtti és utáni években egy ideig a jobb- és a baloldal elkötelezetten demokratikus szegmenseiben is tudott érvényesülni. A Horthy-kori beszédmódok helyett ennek rehabilitációja, az elvi és demokratikus perspektívából épített antikommunista emlékezés révén valósulhat meg párhuzamosan a hazai emlékezetkultúrák közelítése és a totalitarizmusok elutasítása a közbeszédben.